top of page

A karantén idején is zavartalanul folyik a városi CLLD projekt kiválasztási folyamata

Frissítve: 2020. máj. 9.

A városi CLLD pályázat kiválasztási folyamata zavartalanul folyik a karantén idején is a főképpen elektronikusan zajló rendszerének köszönhetően.


A pályázók segítését a HACS munkaszervezete végzi a Művelődés Házában, ahol a pályázók és a CLLD programban résztvevők laptopot, tabletet és projektort is kölcsönözhetnek helyi használatra és térítésmentesen rákapcsolódhatnak a Művelődés Háza WIFI-jére. A karantén idején pedig telefonos és elektronikus ügyfélszolgálat vehető igénybe.

A pályázatok értékelésében és megvalósításuk elősegítésében részt vesznek az Esztergomi Iparkamarában székelő Széchenyi Programiroda munkatársai. Ők is megkereshetők távkapcsolatban is. Arról pedig, hogy melyik pályázatok kerülhetnek megvalósításra, a HACS Helyi Bíráló Bizottsága, valamint a CLLD program Irányító Hatósága dönt, amiről az érintettek az Esztergomi Közösség- városi pályázataink facebook csoportban értesülhetnek leggyorsabban.


Már több, mint egy éve került első városi bemutatásra az Esztergomi Közösségi CLLD program a Művelődés Házában. Közel 100 városi érdeklődő hallgatta meg a 360 millió forint CLLD városi uniós keretre kiírt első pályázat tájékoztatóját. Azóta 59 esztergomi intézmény, civil szervezet és vállalkozás nyújtotta be pályázatát programok szervezésére, kapcsolatépítésre és közösségi terek funkcióváltó megújítására.

Az Esztergom, az értéktudatos, önszerveződő helyi közösségek városa című helyi közösségfejlesztési stratégia (HKFS) megvalósítását a 17 fős Helyi Akciócsoport (HACS) és a Művelődés Háza munkaszervezet végzi a pályázók partnerségében.

A későbbiekben beszámolunk a nyertes pályázatok pontos témáiról és megvalósulásuk helyszíneiről is.

11 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Díjátadó

2023. március elején online díjátadót tartott az Esztergomi Közösségi CLLD projekt HACS munkaszervezete. 41 díjat adtunk ki a projektben résztvevőknek. Az elismerő oklevelek kiosztását a facebook Az E

Összegzés

A TOP-7.1.1-16-H 099 Esztergomi közösségi CLLD projekt 3 kiírására 88 pályázat érkezett be összesen, ebből 41 pályázat nyert támogatást. A pályázatok sorát az Adattárban lehet megtekinteni, Az utolsó

bottom of page